A kiadóról

A Sárospataki Református Hittudományi Egyetem Szenátusa 30/2025. sz. határozatával alapította meg a Renius Egyetemi Kiadót, melynek fő feladata az Újszászy Kálmán Református Örökség Kutatóintézet kutatói illetve az Egyetem oktatói és tudományos munkatársai tudományos eredményeinek kiadása, valamint a Kollégium történetéhez és a régió kultúrájához kapcsolódó művek megjelentetése. 

A kiadó névadója Renius György, a sárospataki nyomda első mestere. Johannes Amos Comenius 1650. október végén érkezett Sárospatakra, hogy elfoglalja tanári állását és ugyanebben az időben, valószínűleg vele együtt érkezett meg Renius György is. Élete, működése korábbi éveiről semmit nem tudunk. Ismeretlenül került Sárospatakra, minden bizonnyal Lesznóból, és ugyanígy homályba vész életének vége is. Comenius 1654-ben távozott Sárospatakról, két évvel később Renius György is elhagyhatta a tipográfiát, de csak egy időre, talán betegség miatt, mert 1657-ig a neve felbukkan még néhány pataki kiadványon. 1657-től azonban sem külföldi, sem hazai nyomtatványokon nem találkozunk nevével. Kiadványai alapján azonban egyértelmű, hogy Renius kitűnő szakember volt, és tehetsége olyan nyomdát virágoztatott fel Sárospatakon, amely kiadványaival egyértelműen növelte a Kollégium történetében annak a négy esztendőnek a jelentőségét, amelyet Comenius Patakon töltött, s megalapozta a pataki könyves kultúra későbbi századait.

A renius egyébként latin eredetű, ritka családnév, jelentése a renatus-ból származtatva: ismét megszületett, újjászületett.

Új megjelenések

Irodalmi lelkészportrék
8. kötet

Irodalmi lelkészportrék

Szatmári Emília, Balogh Judit, Budai Gabriella, Dienes Dénes, Fórián Andrea, Lapis József, Varga Borbála Kincső (Fejezet szerző)
szeptember 17, 2025

Értesítések