Hogyan reagálhat a szociális munka a települési szintű depriváció következményeire?

Absztrakt

A nélkülözés a társadalom többsége számára biztosított anyagi és szimbolikus javaktól való megfosztottság állapota. A társadalom szélesebb körű kiegyensúlyozatlansága a földrajz sajátosságaival párosulva új dimenziót, a települési szintű deprivációt teremti meg. A társadalmi-gazdasági-kulturális hálóból kiilleszkedő települések körülményei, függetlenül az ott élő családok státuszától, képességeitől, rontják a siker esélyeit, megnehezítik az élethelyzetek, krízishelyzetek megoldását. Így a települési szintű aggregált szegénység a negatív hatások önerősítő körforgását hozza létre, sajátos érték- és magatartásrendszer keretében. A szegénység kulturális körülményeihez igazodó életkészségek az ehhez a környezethez való alkalmazkodást, a napi túlélést, sőt egyfajta boldogságot is kínálnak az egyéneknek és a családoknak. Ugyanakkor ez a kultúra megakadályozza, hogy az érintettek kikerüljenek a szegénységből, ha a körülmények javulnak. A tanulmány a jelenség leírása mellett megkísérli felállítani a szociális munka kereteit, és figyelembe veszi azokat az elemeket, amelyek a komplex válaszokhoz elengedhetetlenek. Bemutatja a változáshoz szükséges lépéseket közösségi és egyéni szinten, valamint a jól működő segítő kapcsolat négy alapvető jellemzőjét. Ezek összességében rámutathatnak, hogy a szociális munkás mely területeken vizsgálja meg saját gyakorlatát, illetve mely területeken érdemes fejlődnie.