Krisztus boldog foglya: Gondolatok Szilágyi Sándor Boldog rabságom című könyvéről

Szilágyi Sándor (1912–1977) református lelkész volt, aki a kolozsvári teológiai főiskolán végzett. 1958-ban a Bethánia mozgalommal kapcsolatban letartóztatták és 20 év börtönbüntetésre ítélték; 1964-ben szabadult. Szabadulása után megírta történetét Boldog rabságom címmel, amely szamizdat formában terjedt, és végül a Nyugaton jelent meg – a román titkosszolgálat, a Securitate is megpróbálta elnyomni a szöveget. Az 1999-es átdolgozott kiadásban Visky András a művet „egy nagy szerelem krónikájának” nevezte: Jézus iránti egyre növekvő szent szerelem történetének. Szilágyi Sándor alázatos istenhitből, nem dokumentarista szándékkal írta meg fogságának krónikáját.
A börtönben a lelki egység lényegessé vált: protestáns, ortodox és katolikus testvérekkel együtt élte meg az imádság és a Szentírás közösségét. A könyv megtérésről szóló történeteket is bemutat: egy román fogvatartott, egy volt ezredes és egy fiatal fogoly mindannyian Szilágyi közvetítő szolgálatán keresztül találtak Jézushoz. Emberi, természetes stílusban őszintén ír a fizikai szenvedésekről, a kísértésekről és a kis örömökről – például egy családi fotóról vagy egy levélről, amelyet a cellája ablakán keresztül pillantott meg. Szilágyi Sándor (1912–1977) református lelkész volt, aki a kolozsvári teológiai főiskolán végzett. 1958-ban a Bethánia mozgalommal kapcsolatban letartóztatták és 20 év börtönbüntetésre ítélték; 1964-ben szabadult. Szabadulása után leírta történetét Boldog rabságom címmel, amely szamizdat formában terjedt el, és végül a Nyugaton jelent meg – a román titkosszolgálat, a Securitate is megpróbálta elnyomni a szöveget. Az 1999-es átdolgozott kiadásban Visky András a művet „egy nagy szerelem krónikájának” nevezte: Jézus iránti szent szerelem növekedésének történetének. Szilágyi Sándor a fogság krónikáját 
alázatos istenhitből, nem pedig dokumentarista szándékkal írta meg.
A börtönben a lelki egység lényegessé vált: protestáns, ortodox és katolikus testvérekkel együtt imádkozott és a Szentírást tanulmányozta. A könyv megtérésről szóló történeteket is bemutat: egy román fogvatartott, egy volt ezredes és egy fiatal fogoly mindannyian Szilágyi közvetítő szolgálatán keresztül találtak Jézushoz. Emberi, természetes stílusban őszintén ír a fizikai szenvedésekről, a kísértésekről és a kis örömökről – például egy családi fotóról vagy egy cellája ablakán át megpillantott levélről. A börtönközösség ereje mellett különösen jelentős volt Ferenc Visky, hitestársa és cellatársa példája.
Szilágyi soha nem hagyta cserben őreit és cellatársait a megpróbáltatások idején: a történetek tanúskodnak arról, hogyan szolgált imádsággal és szeretettel mindenki iránt.
A központi tanulság: nem csak a földi hatalomnak kell engedelmeskedni, hanem felelősséget is kell vállalni annak jelenlétében. A könyv központi üzenete, hogy a szabadság nem feltétlenül fizikai – Szilágyi „szabad szívvel” szabadabb volt, mint fogolytársai, mivel önként elfogadta sorsát. Záró gondolatai különösen erőt adnak: „Minél nyomorultabb voltam, annál inkább vágytam arra, hogy megmutassam Krisztust...