Egy Zemplénből elszármazott lelkészi karrier a Fekete-Körös menti Nagyzerinden

Absztrakt

Molnár János földrajzilag meglehetősen messzire merészkedett szűkebb pátriájától, amikor 1798-ban frissen végzett sárospataki teológusként elfogadta az Arad vármegyei Nagyzerind re-formátus gyülekezetének meghívását, melynek bizalmát 1829-ben bekövetkezett haláláig szol-gálta. Ezzel nem csak a Tiszántúli Egyházkerület Békési, majd Nagyszalontai Egyházmegyéjé-hez tartozó eklézsia egyik leghosszabb ideig szolgáló lelkipásztora, hanem annak társadalmi-gazdasági értelemben is meghatározó, stabilitást teremtő egyénisége volt. Munkája, élete tartal-masan telt: közösséget szervezett és őrködött annak fegyelmi élete felett, anyagi megvalósításo-kat vitt véghez és karitatív tevékenységet folytatott, de egyházmegyei küldöttként részt vett kü-lönféle egyházközségek belső konfliktusainak kivizsgálásában is. Traktusaiban és gyülekezeté-ben betöltött szerepét és megítélését szakmai helytállása, magaviselete és személyes kapcsolatai határozták meg, erényei és hibái, barátai és ellenségei egyaránt voltak. Jelen tanulmány Molnár János értelmiségi karrierjére szorítkozó életét és nagyzerindi működését mutatja be a lelkészi tevékenység hitéleti, gazdálkodási és fegyelmi-ellenőrzési aspektusain, valamint a lelkész em-beri oldalán, ambícióin és kapcsolatrendszerén keresztül.